Klió 2001/1.
10. évfolyam
A régebbi és újabb romániai történetkutatásnak visszatérő témája az olyan történeti és földrajzi régiók múltjának kutatása, amelyeknek különleges szerepük volt a románság kialakulásában. Az ország két ellentétes szélén elhelyezkedő régiónak a vizsgálata két különböző megközelítés szerint történt, a tárgyalt évszázadok alapján pedig az újkori történelem fejezeteinek számítanak.
A két könyv szerzői értékes doktori disszertációikat jelentették meg két, Romániában kiadott történelmi tárgyú sorozatban, a Biblioteca Istorică (IV), illetve a Bibliotica Historica Archaeologica Banatica (IX) részeként. Az említett kutatási irányzatba illeszkednek be, és korábban is kutatott témákat vizsgálnak. Ennek során – különböző időhatárok között – legfőképpen az osztrák uralom alatti Bukovina és Bánság fejlődésének irányát vizsgálják.
Következő sorainl elé néhány adat kívánkozik a szerzőkről: Mihai Ştefan Ceaşu (1952) a iaşii A. I. Cuza Egyetem történelem szakán végzett 1966-ben, 1975-ben doktori fokozatot szerzett, jelenleg pedig az A. D. Xenopol Történettudományi Intézet főmunkatársa és emellett a suceavai Ştefan cel Mare Egyetem vendégelőadója. Leginkább elitkutatásokkal és Bukovina Habsburg-kori történetével foglalkozik. Kakucs Lajos (1944) a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetem történelem szakán végzett (1972), doktor (1983), Szatmáron és Temesvárott muzeológus, jelenleg Németországban él. Kutatási területe a Bánság és fővárosának, Temesvárnak újkori története.
Mindkét dolgozat a monográfiák hagyományos fejezetbeosztását követi: az első esetében előszó, négy fejezet tárgyalás, következtetések, német nyelvű összefoglaló, személy- és helynévmutató; második esetben előszó, hét fejezet, következtetések, rövidítésjegyzék, válogatott bibliográfia (pótolható hiányokkal!), mellékletek és német nyelvű összefoglaló. Meglepő, hogy az utóbbihoz nem csatlakozik tartalomjegyzék.
A iaşi történész a bukovinai osztrák uralom első négy évtizedét vizsgálja, azt, hogy a josefinizmus ideje alatt valóban létezett-e ún. kísérleti politikai laboratórium a románok által többségben lakott területen. A szerző megpróbálja jól körülhatárolni vizsgálódásait, a fejlődést a régió múltjának tanulmányozásával párhuzamosan kutatja, s a meglévő történelmi alapra ráépülő Habsburg-szellemiség hatását és a bekövetkező változásokat elemzi.
Mint a címből is kitetszik, a két időhatár magában foglalja a visszaállítás pillanatát és a konzervatív politika újjáélesztését. Az említett fejezetek mindegyike jól körülhatárolt, specifikus problémakört ölel fel, és nagyon gazdag kiadott vagy még kiadatlan dokumentációs anyag felhasználásával próbálja érzékeltetni a helyi társadalom életében beállt változásokat, az itteni lakosság valós és elméleti síkon történő integrálódását, a multikulturális folyamatokat, mindezt a román elemnek külső hatásra, fentről lefelé tervezett befogadásának, illetve elutasításának hangsúlyozásával. Az említett időszak reformjai sok vonatkozásban hasonlóságot mutatnak a bánáti folyamatokkal (a „közjóra”, a „hasznosságra” gyakorolt hatás, a „boldogság” és „egyéni jólét” alapjának konszolidálása). Közvetlen következményük – Ceauşu felfogásában – többek között egy olyan intelelktuális és egyéni érdemeket felmutató elit kialakulása, mely alapjában járult hozzá a hatékony román nemzeti mozgalom kialakulásához és kikristályosodásához a XIX. század Bukovinájában.
A szerző szorgalmas munkáját az átfogó könyvészeti anyaggal összhangban lévő egyedi értelmezés hitelesíti, mely eredményesen ötvözi magában a szintézis és a részletekbe menő analízis elemeit, az osztrák politikával való szembesülés bizonyos árnyalatainak, irányainak hangsúlyozására 1774–1848 között, az ország északi részének eme leginkább kitett területén, ahol az általános kontinentális magatartásforma a cári Oroszország harcias szándékainak ellensúlyozása érdekében az „erő egyensúlyának” megőrzése volt.
Kakucs Lajos monográfiája a Bánság visszaillesztésének jelenségét vizsgálja, a Bánságét, amely 150 éves török fennhatóság után került vissza a „közép-európai mindennapokba”, ugyanannak a császári Bécsnek a jelenlétével az élet valamennyi területén; az okozott sokkal, a mai napig érzékelhető gyökeres szellemi és szervezetbeli átalakulásokkal.
A szerző kezdettől fogva egyfajta szigorú időrendi és tematikai sorrendben halad az 1716–1848-as időszakot illetően: általános adatok a lakosság összetételéről, a kor mezőgazdaságának jellemző vonásairól, a betelepítésekről, a mezőgazdasági termelés méreteiről, a gépesítés folyamatában megnyilvánuló technikai sokféleségről. A kapitalista mezőgazdaság konjunktúráját nagyban befolyásolja a jobbágyság megszüntetése (1848, 1853), a belső és külső piacok követelménye, a közlekedési utak és a vízhálózat kiterjesztése. A modernizálódás folyamatára jellemző – mutat rá a szerző – az egyéni és általános technikai felszereltség hangsúlyozódása, a mezőgazdasági és állattenyésztési, valamint a feldolgozóipar termékeinek elterjedése. De nem mulasztja el hangsúlyozni a pénzügyi és szövetkezeti intézmények szerepét sem (főleg a XIX. század második felére és a következő kezdetére vonatkozóan), a mezőgazdasági szakoktatást, a szakismereteket tartalmazó sajtó kiterjesztését. Kakucs néhány mozzanatot ragad ki, bizonyításképpen a mindennapi élettel és életfeltételekkel kapcsolatban, mégpedig két irányban: tehetősek és szegények, ez utóbbiakat a paraszti rétegek és és az agrárproletariátus képviseli; ezzel párhuzamosan politikai szervezési formákat és módszereket mutat be, spontán lázadásokat és a szervezett sztrájkokat támogató szocialista körök tevékenységét.
A monográfia végén található 5 statisztikai táblázat nélkülözhetetlen adatokat tartalmaz az említett tájegység több mint két évszázados múltjának társadalmi-gazdasági életét illetően. A befejező részben itt-ott fellelhető sztereotípiák ellenére – amik a néhai történetírás maradványaiként, egyfajta következtetésekben mérhetők le, minimális módon aktualizálva mind adatközlés, mind értelmezés szempontjából –, a jelzett mű fontos helyet foglal el a Bánság modernkori történetét tárgyaló munkák között.
Az elmondottakkal kapcsolatban ismételten hangsúlyoznunk kell, hogy Kakucs kutatásaira vonatkozó megállapításaink mindkét történelmi-földrajzi tájegységre érvényesek. Habár a két munka különböző periódusokat és tematikákat ölel fel, a felszínre kerülő azonosságok és különbözőségek ellenére is, a két szerző megpróbálta az itteni múltat bemutató tudományos erőfeszítések vonalába helyezni Bukovinát és a Bánságot.
Mihai Ştefan Ceauşu: Bucovina habsburgică. De la anexare la Congresul de la Viena. Iosefinism şi postiosefinism (1774–1815) (A Habsburg Bukovina. A csatolástól a Bécsi Kongresszusig. Jozefinizmus és posztjozefinizmus. 1774–1815). Iasi, Fundaţia Academică A. D. Xenopol, 1998. 249 p.; Kakucs Lajos: Contribuţii la istoria agriculturii din Banat. Secolele XVIII–XIX (Adalékok a Bánság mezőgazdaság-történetéhez a XVIII. és XIX. században). Temesvár, Editura Mirton, 1998. 275 p.
Stelian Mândruţ